IH-IV/44/2023. sz. feljelentés
Cikk publikálásának ideje:
Az Integritás Hatóság közérdekű bejelentés alapján 2023. július 24. napján feljelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségen ismeretlen tettesek ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és hivatali vesztegetés bűntette miatt.
A bejelentésben foglaltak szerint egy vidéki kormányhivatal osztályvezetője a gazdálkodóktól pénzt kért, illetve vett át a támogatási összegek folyósítását követően. A bejelentő szerint a támogatási összeg 5-10 %-ának megfelelő összeget kellett alkalmanként borítékban átadnia az osztályvezető részére, a támogatás során nyújtott hivatali közreműködéséért cserébe. A bejelentő szerint az Európai Unió által az Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott támogatása is érintett az ügyben.
Az ügyben az eljárás még folyamatban van.