Jelentések

  • Éves Elemző Integritásjelentés 2023

    A Hatóság az európai uniós költségvetési források felhasználásának ellenőrzéséről szóló 2022. évi XXVII. törvény (a továbbiakban: Eufetv.) vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően 2022. november 19-én megalakult, autonóm államigazgatási szerv. A Hatóság célja, hogy erősítse az uniós pénzügyi támogatások végrehajtása során előforduló csalás, összeférhetetlenség és korrupció, valamint az azzal összefüggő egyéb jogsértések és szabálytalanságok megelőzését, feltárását és korrekcióját. A Hatóság minden olyan esetben fellép, ahol álláspontja szerint valamely, az európai uniós források felhasználása, vagy annak ellenőrzése körében feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezet elmulasztotta megtenni a szükséges lépéseket az európai uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodás vagy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmében, vagy ennek kockázata felmerül. A Hatóság a feladatai ellátása során különös figyelmet fordít az integritáskockázat-értékelési jelentésre, és figyelembe veszi azt az éves elemző integritásjelentése elkészítésekor.

  • A magyar közbeszerzési rendszer integritáskockázat-értékelési jelentése 2023

  • Éves beszámoló az Országgyűlés részére 2023

  • Összegezte az Integritás Hatóság a Kormány válaszaival kapcsolatos álláspontját

    A Kormány 2023. szeptember 29-én küldte meg az Integritás Hatóság éves elemző integritásjelentésére vonatkozó válaszát. A Hatóság a kormányzati állásponttal kapcsolatos összegzését 2023. december 6-án küldte meg a területfejlesztési miniszter útján a Kormány részére. A Hatóság az ebben jelzett megállapításait és javaslatait is közzéteszi.

  • Vagyonnyilatkozati Eseti Jelentés 2023

    A jelentés 16 pontban tesz javaslatot többek között az egységes elektronikus bevallási rendszer kialakítására, az ellenőrzések nagyfokú automatizálására és minimum gyakoriságára.

  • Kormányzati álláspontok éves elemző integritásjelentésünkre

    A kormányzat megküldte álláspontjait az Integritás Hatóság 2023. június 31-én kiadott 2022-es Éves Elemző Integritásjelentésére, amelyet letölthető formában teszünk közzé.

  • Éves Elemző Integritásjelentés 2022

    Az Integritás Hatóság Éves Elemző Integritásjelentése az európai uniós források felhasználásával összefüggésben vizsgálja a közbeszerzési piac alakulását, a szabályozási környezet hatékonyságát, a keretmegállapodások gyakorlatát és értékeli az ellenőrzési rendszert. A törvény előírásainak megfelelően az első Éves Elemző Integritásjelentésünk tárgyalja az összeférhetetlenség és a vagyonnyilatkozatok kérdését is.

  • A magyar közbeszerzési rendszer integritáskockázat-értékelési jelentése

    A Jelentés a közbeszerzések során jelentkező és kezelendő integritáskockázatokat, illetve rendszerszintű problémákat azonosítja, továbbá javaslatot tesz ezen kockázatok és problémák hatékony orvoslását biztosítani képes intézkedésekre és eszközökre.