JOG/19/1/2024. sz. feljelentés
Cikk publikálásának ideje:
Az Integritás Hatóság – az Eufetv. szerinti vizsgálati eljárásának eredményeként – 2024. február 21. napján feljelentést tett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatóságánál ismeretlen tettes ellen, költségvetési csalás bűntettének és hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt.
A Hatóság által lefolytatott vizsgálati eljárás tárgya bizonyos projektekhez (erdei ökoszisztémák térítésmentesen nyújtott közjóléti funkcióinak fejlesztése) nyújtott európai uniós források felhasználásának vizsgálata volt, piaci árat jelentősen meghaladó irányított árazás, pályázói függetlenség, összeférhetetlenség, illetve valótlan adatszolgáltatás vonatkozásában.
A Hatóság a vizsgálati eljárás során a projektekhez kapcsolódóan megállapította
- a jogszabályi előírások megsértésének gyanúját az összeférhetetlenség és a függetlenség vonatkozásában,
- az egyenlő bánásmód elvének lehetséges megsértését a pályázókkal szemben egyenlőtlenül támasztott feltételekkel,
- valótlan tartalmú dokumentumok benyújtásának gyanúját a támogatás igénylése érdekében, valamint
- annak gyanúját, hogy a pályázók a megvalósított projekt bekerülési költségénél magasabb támogatási összeghez juthattak hozzá a piaci árat meghaladó, feltehetően irányított árazásnak köszönhetően.
A Hatóság álláspontja szerint valamennyi fenti körülmény hátrányosan érintheti az európai uniós pénzügyi támogatások végrehajtását, illetve sértheti az európai uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes gazdálkodást.
A fenti vizsgálati megállapítások közül a Hatóság által tett büntetőjogi feljelentés szempontjából releváns, hogy a pályázók nagy része ugyanazon tervező által készített tervdokumentációval, azonos műszaki tartalommal, szinte minden esetben a maximális támogatási összeghez igazított projektmérettel nyújtott be támogatási kérelmeket. A pályázati anyagok -így különösen a pecsét, a felhasználónevek, az aláírások és megjegyzések- vizsgálata során felmerült annak a gyanúja, hogy hamis árajánlatok kerültek benyújtásra egyes támogatást igénylők esetében.
Az ügyben az eljárás még folyamatban van.