JOG/58/2024. sz. felülbírálati indítvány
Cikk publikálásának ideje:
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztálya 29022/337-6/2024.bü. számú határozatában a hűtlen kezelés bűntette gyanúja miatt tett feljelentést – mivel a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény– elutasította.
A nyomozó hatóság feljelentést elutasító határozata ellen az Integritás Hatóság felülbírálati indítványt nyújtott be, indítványozta a nyomozó hatóság határozatának hatályon kívül helyezését, és a nyomozás elrendelését.
Az ügyben a feljelentés alapját képező, az egyik internetes portálon megjelent cikk arról írt, hogy egy városháza homlokzata felújításának összköltsége folyamatosan növekszik, a szerződés műszaki tartalma és a befejezés határidő is módosításra került, továbbá a műszaki ellenőr jelentős számú hibát tárt fel a homlokzati vakolat elkészült részein. Az írás kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy mivel a hibás kivitelezési technológiából eredő problémákat a műszaki ellenőr és mások is jelezték az illetékes személyeknek szóban, hivatalos dokumentumokban és az építési e-naplóban is, az elvégzett munkák aktuális üteme teljesítésének igazolását, és az ehhez kapcsolódó mintegy 330 millió forintos kifizetés jóváhagyását az illetékes hivatali dolgozók megtagadták. A cikk hivatali információkra hivatkozva arról írt, hogy az aláírást megtagadó munkavállalókat elbocsátották, és a teljesítés igazolását, valamint a kifizetés jóváhagyását végül más írta alá. A homlokzati falszakasz vakolatleválása számos helyen bármikor bekövetkezhet, amire többször is volt példa, emiatt baleset- és életveszélyes lehet a falszakasz közelében tartózkodni. A hibás kivitelezésű homlokzatrészek elkészültéért járó összeget a kivitelezőnek korábban már kifizették.
A Hatóság 2024. július 03. napján benyújtott felülbírálati indítványában foglaltak szerint a feljelentést elutasító határozatból, és a közzétett anonimizált iratjegyzékből megállapítható volt, hogy a nyomozó hatóság az ügyben nyomozati cselekményt nem végzett, pusztán a feljelentésben előadottak, és a hivatkozott internetes írásban foglaltak vizsgálatára szorítkozott, ezen kívül pusztán a közbeszerzési eljárás Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben fellelhető dokumentumait vizsgálta, majd a feljelentést – további érdemi nyomozati cselekmény elvégzése nélkül- elutasította.
A Hatóság szerint – figyelemmel arra is, hogy jelentős összegű közvagyon érintett az ügyben – szükséges a nyomozás elrendelése annak felderítése érdekében, hogy a szerződés műszaki tartalmának módosítása indokolt volt-e, valóban jelezte-e a műszaki ellenőr a kivitelezési hibákat azon illetékes személyek felé, akik a teljesítés igazolására, a kifizetések jóváhagyására jogosultak voltak, megtörtént-e, hogy azért került sor munkavállaló elbocsátására, mert nem kívánta aláírásával igazolni a tudottan hibás teljesítést? Valóban baleset- vagy életveszélyes volt-e a homlokzati vakolat akkor, amikor ennek megfelelő teljesítése igazolásra, az ellenértéke pedig kifizetésre került, illetve annak kijavítása megtörtént-e?
Az ügyészség a felülbírálati indítvány elbírálását mellőzte, figyelemmel arra, hogy a nyomozó hatóság határozatát hivatalból hatályon kívül helyezte, és elrendelte a nyomozást.