Szent István lovasszobra a Halászbástyánál.
Budai vár, Lánchíd, és a Parlament, esti kivilágításban.
Gábriel arkangyal szobra a Hősök terén
Első dia
Hisszük, hogy békés és felemelő jövő csakis tisztességre és kölcsönös bizalomra épülhet
Második dia
Az európai uniós támogatások törvényes felhasználását felügyeljük
Harmadik dia
Gazdasági kultúraváltással is teszünk a korrupció ellen
Előző dia
Következő dia

Integritás Hatóság

Az Integritás Hatóság autonóm államigazgatási szerv. A Hatóság minden olyan esetben fellép, ahol álláspontja szerint valamely, az európai uniós források felhasználása vagy annak ellenőrzése körében feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezet, ideértve a szerződéskötőt is, nem tette meg a szükséges lépéseket olyan csalás, összeférhetetlenség, korrupció és egyéb jogsértés vagy szabálytalanság megelőzésére, felderítésére és kijavítására, amely érinti az európai uniós költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodását vagy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét, vagy ennek komoly kockázata felmerül.

A Hatóság hatáskörrel rendelkezik különösen az Európai Uniótól részben vagy egészben pénzügyi támogatásban részesülő tervezett, folyamatban lévő vagy korábbi intézkedések vagy projektek tekintetében.

Hisszük, hogy békés és felemelő jövő csakis tisztességre és kölcsönös bizalomra épülhet.

Legutolsó blogbejegyzések

  • „Meghekkelt” közbeszerzés: Jogi útra terelte a New Land Media ügyét az Integritás Hatóság – interjú Biró Ferenc Pállal, az IH elnökével

    „Meghekkelt” közbeszerzés: Jogi útra terelte a New Land Media ügyét az Integritás Hatóság – interjú Biró Ferenc Pállal, az IH elnökével

    Biró Ferenc Pállal, az Integritás Hatóság elnökével készített interjút a Media1 azután, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) a Balásy Gyula kormányközeli vállalkozó nevével fémjelzett New Land Media által kezdeményezett jogorvoslati eljárás eredményeképpen megsemmisítette az Integritás Hatóság korrupcióellenes kommunikációs közbeszerzési tenderének azon részeit, amelyet nem a kormányközeli médiavállalat, a New Land Media és Lounge Design párosa…

    Tovább

  • Az Integritás Hatóság bíróságon támadja meg a Közbeszerzési Döntőbizottság jogsértő és megalapozatlan határozatát

    Az Integritás Hatóság bíróságon támadja meg a Közbeszerzési Döntőbizottság jogsértő és megalapozatlan határozatát

    Az Integritás Hatóság bíróság előtt támadja meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) jogsértő és szakmailag megalapozatlan határozatát, amellyel a New Land Media jogorvoslati kérelmére megsemmisíti a Hatóság által lefolytatott kommunikációs közbeszerzést.

    Tovább

  • Mit jelent az integritás?

    Mit jelent az integritás?

    Az integritás a személyes és szakmai életünk alapköve. Legyen szó döntéshozatalról, emberi kapcsolatokról vagy üzleti lépésekről – az integritás mindent meghatároz. Nézd meg a videót, és tudd meg, miért olyan fontos ez az érték számunkra a mindennapokban!

    Tovább

  • Igazgatási szünet

    Igazgatási szünet

    Az Integritás Hatóság tájékoztatja ügyfeleit, hogy az Integritás Hatóság (a továbbiakban: Hatóság)   a különleges jogállású szervekről és az általuk foglalkoztatottak jogállásáról szóló 2019. évi CVII. törvény 67.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján 2024. augusztus 5. napjától 2024. augusztus 16. napjáig igazgatási szünetet tart, mely időtartam az eljárások határidejét nem érinti. Az igazgatási szünet időtartama alatt…

    Tovább

Bejelentés

Az európai uniós források közérdekű felhasználása közös ügyünk.

Éppen ezért minden olyan információt szívesen fogadunk, amely segíthet az európai uniós támogatásokkal kapcsolatos csalások, összeférhetetlenség, korrupció vagy egyéb jogsértés, szabálytalanság feltárásában.

Az Integritás Hatóság jelenleg olyan ügyeket vizsgálhat, amelyekről bejelentés útján értesül. A Hatóság minden bejelentett ügyet megvizsgál.

Kérjük, jelentse be, ha Önnek tudomása van európai uniós források felhasználásával vagy ellenőrzésével kapcsolatosan:

• csalásról
• összeférhetetlenségről
• korrupcióról
• egyéb jogsértésről vagy szabálytalanságról.

Panaszt, bejelentést az alábbi e-mail címen fogadunk:

[email protected]

Ide kattintva átvezetjük önt (választhatóan anonim) bejelentő felületünkre.

Kattintson, hogy megtudja, hogyan tarthatja a kapcsolatot a Hatósággal egy eljárás során:

Kapcsolattartási módok