Nemzetközi partnerségek: programok az első negyedévben

Cikk publikálásának ideje:

Az Integritás Hatóság nemzetközi partneri kapcsolatainak továbbfejlesztése, együttműködés európai uniós társhatóságokkal és a korrupció elleni globális küzdelemben részt vevő, nemzetközileg elismert szervezetekkel 2025 első félévében is kiemelt cél. A Hatóság 2025 első negyedévében tervezett nemzetközi érintettségű programjai az alábbiak szerint alakulnak.

  • Január utolsó hetében jogi irodánk vezető munkatársa tart előadást a Korrupciós kockázatok a közbeszerzésben című prágai, nemzetközi workshopon
  • Február első hetében az Európai Parlament meghallgatásán vesz részt Biró Ferenc Pál elnök az EP Demokrácia, Jogállamiság és Alapvető Jogok Monitoring Bizottságától (DMRFG), kapott meghívás alapján. Február 5-én más hazai érintettekkel együtt a „magyarországi helyzet és az európai források befagyasztása/feloldása” témakörben folytatott, zárt ülés keretében megrendezett véleménycserén vesz részt;
  • Február első hetében a Hatóság elnöki vezetésű küldöttsége az Antikorrupciós Hatóságok Nemzetközi Szövetsége (IAACA) 14. éves közgyűlésén vesz rész, ahol sor kerül Biró Ferenc Pál elnöknek a nagy presztízsű szervezet elnökségébe történő beiktatására;
  • Ugyancsak február első hetében hallgatja meg Biró Ferenc Pál elnököt az Európai Bizottság küldöttsége amely a 2025-ös Jogállamisági Jelentés magyarországi fejezetét készíti elő.
  • Február végén egy nyertes pályázat eredményeként a litván társhatóság, STT munkáját tanulmányozhatják kollégáink az európai korrupcióellenes partnerség, az EPAC/EACN legjobb gyakorlatok megismerésére kiírt pályázaton (BACPE) elnyert tanulmányút keretében;
  • Február végén munkatársaink részt vesznek az EUROPOL emberi jogi és rendészeti konferenciáján;
  • Márciusban sor kerülhet a TSI program keretében a Hatóság nyertes pályázatának lezárásaként annak az okiratnak a véglegesítésére, amellyel a Hatóság informatikai és kockázatelemzési fejlesztéseire 600 ezer eurónyi európai uniós támogatásban részesülhet;
  • Március közepén a Hatóság együttműködési megállapodást ír alá Lettországban a Corruption Prevention and Combating Bureau (KNAB) társhatósággal, amelynek tevékenysége nemcsak a balti államokban példaértékű;
  • Március végén az elnök vezette küldöttség részt vesz az OECD-vel közös Hatósági munka keretében szervezet Globális Antikorrupciós és Integritás Fórum (GACIF) nevű párizsi konferenciáján és két OECD-n belüli munkacsoport ülésén.

Integritás Akadémia: ifjúsági és oktatási együttműködések

Tavaly év végén indult a közös munka az ENSZ antikorrupciós szervezetével, az UNODC-vel, amelynek egész éves ifjúsági kampányához kapcsolódik a Hatóság az Integritás Akadémia kutatási és oktatási programja révén. Az év első felében ifjúságkutatásunk részeredményeit kommunikáljuk a saját felületeken kívül az UNODC nemzetközi platformjain, az év végére pedig a globálisan is egyedülálló kutatás végeredményét a szervezet katari nemzetközi közgyűlésén ismertethetjük.

Megállapodás született az antikorrupciós oktatás és társadalmi szemléletváltozás vezető globális intézményével, az elsősorban skandináv U4-ral, amelynek tanulmányait, oktatási anyagait adaptáljuk a magyar társadalom hasznára: a munka már januárban elindult.