JOG/86/2023. sz. felülbírálati indítvány

Cikk publikálásának ideje:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály 01000/2771/2023.bü. számú határozatában a különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytatott eljárást –mivel a cselekmény nem bűncselekmény- megszüntette.

A nyomozó hatóság eljárást megszüntető határozata ellen az Integritás Hatóság felülbírálati indítványt nyújtott be, és indítványozta a nyomozó hatóság határozatának hatályon kívül helyezését és az eljárás folytatását.

Az ügyben a feljelentés szerint, egy internetes portál hozzájutott kettő hivatalos levélhez, amelyek szerint egy állami cég projektje mentén megvalósuló informatikai és hírközlési rendszerek kivitelezője, a második ütemet végző gazdasági társaság hibás teljesítéseket végzett.

A Hatóság 2023. november 08. napján benyújtott felülbírálati indítványában foglaltak szerint az eljárást megszüntető határozat indokolásából, és a közzétett anonimizált iratjegyzékből megállapítható, hogy a nyomozó hatóság részletes adatszerző tevékenységet és nyomozati cselekményt nem végzett, holott a feljelentésben foglaltak alapján több olyan körülmény is felmerült, melyet az elérhető és a Hatóság rendelkezésére álló információk alapján a nyomozó hatóság érdemben nem vizsgált meg. A Hatóság álláspontja szerint a nyomozó hatóságnak hűtlen kezelés bűntettének, hivatali visszaélés bűntettének, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntettének gyanúja miatt, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak költségvetési csalás bűntettének a gyanúja miatt kell az eljárást lefolytatnia. Fentieken túlmenően felmerülhet továbbá környezetkárosítás bűntettének, és hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűntettének gyanúja is.

A bíróság a Hatóság által előterjesztett felülbírálati indítványt alaposnak találta, és a nyomozó hatóság határozatát hatályon kívül helyezte, a nyomozás folyamatban van.