A Hatóság JOG/30/2023. számú felülbírálati indítványa nyomán hozott bírósági végzés

Cikk publikálásának ideje:

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága 14000/32-44/2023.bü. számú határozatában a gazdálkodó szervezet részére (érdekében) tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmény miatt ismeretlen tettessel szemben folytatott eljárást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – megszüntette.

A nyomozó hatóság eljárást megszüntető határozata ellen az Integritás Hatóság felülbírálati indítványt nyújtott be és indítványozta a nyomozó hatóság határozatának hatályon kívül helyezését, valamint az eljárás folytatását.

A Somogy Vármegyei Főügyészség Nf.151/2023/14. számú határozatában a Hatóság felülbírálati indítványának helyet adott, a nyomozást megszüntető határozatot hatályon kívül helyezte, egyben az eljárás folytatását rendelte el.

Ezt követően a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság 1400/32-59/2023.bü. számú határozatában az eljárást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény, – ismét megszüntette.

A nyomozó hatóság eljárást megszüntető újabb határozata ellen a Hatóság JOG/30/2023. számon ismételt felülbírálati indítványt nyújtott be.

Az ügyben – a Hatóság felülbírálati indítványa nyomán – eljáró Budai Központi Kerületi Bíróság 2023. december 22. napján kelt végzésében a Hatóság által előterjesztett felülbírálati indítványt – mivel azt nem találta alaposnak – elutasította.

A bíróság a határozatában kifejtette, hogy a nyomozás iratait teljes körűen megvizsgálva azt állapította meg, hogy semmilyen adat, vagy gyanús körülmény nem merült fel a felülvizsgálati indítványban hivatkozott esetleges bűncselekmények elkövetésével összefüggésben, a nyomozó hatóság az érdemi döntés szempontjából lényeges bizonyítékokat beszerezte és értékelés alá vonta, további iratok beszerzésére, adatok gyűjtésére nem volt szükség, mivel a rendelkezésre álló adatok önmagukban lehetővé tették a bűncselekmény gyanújának vizsgálatát. A vesztegetés bűntettét megvalósító elkövetési magatartás a beszerzett adatok alapján nem valószínűsített, és az eljárás folytatásától nem várható más eredmény.

Mindezekre figyelemmel, a bíróság álláspontja szerint a nyomozó hatóság határozata megalapozott és törvényes, logikai hibákat nem vétett, a jogszabályokat helyesen alkalmazta, indokolása a rendelkező résszel összhangban áll, ezért a bíróság a felülbírálati indítványt elutasította.

A bírósági végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.