Öttagúra bővül az Integritás Hatóság Igazgatósága
Cikk publikálásának ideje:

Lezárult az Integritás Hatóság két új elnökhelyettesi pozíciójának kiválasztási eljárása. Az Állami Számvevőszék elnöke dr. Bozzay Erika és dr. Nagy-Fribiczer Gabriella kinevezését javasolta a köztársasági elnöknek. Ezzel az Igazgatóság az elnökből és négy elnökhelyettesből álló, öttagú testületté bővül.
A két új elnökhelyettes az eddigi Igazgatósághoz, Biró Ferenc elnökhöz, dr. Dabóczi Kálmán és Holbusz Tímea elnökhelyettesekhez csatlakozik.
Az Igazgatóság bővítéséről az Integritás Hatóságról szóló törvény idei módosítása rendelkezett, amely egyúttal jelentősen kiterjesztette a Hatóság feladat- és hatáskörét. A Hatóság az augusztus 26-án hatályba lépett új szabályozás alapján – többek között – kizárólagos hatáskörrel ellenőrzi a kiemelt közjogi és kormányzati tisztségviselők, valamint hozzátartozóik vagyonnyilatkozatainak tartalmát és teljeskörűségét, az ehhez szükséges tényleges adathozzáférés jogával; emellett új felülbírálati hatásköröket, illetve a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó megerősített jogosítványokat kapott.
„A hatáskörök kiterjesztése mindenekelőtt nagyobb felelősséget jelent, különösen most, amikor jelentős uniós források érkeznek az országba. Az Igazgatóság bővítése erre a megnövekedett felelősségre ad szervezeti választ: a Hatóság vezetése két új elnökhelyettessel egészül ki”, mondta Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke. „Mindkét új elnökhelyettes több évtizedes szakmai tapasztalattal és elismert pályafutással érkezik.
Külön öröm számomra, hogy dr. Nagy-Fribiczer Gabriella az Integritás Hatóság szakmai igazgatóságán folytatott munkája után vállal új feladatot. Ez egyben azt is jelzi, hogy a Hatóság szakmai közösségében olyan tudás és tapasztalat halmozódott fel, amelyre a szervezet a megnövekedett feladatkörében is építeni tud. Büszke vagyok arra, hogy az elmúlt három évben erős, pártatlan és magas szakmai színvonalon dolgozó csapatot alakítottunk ki, amely az új feladatokat is következetesen és felelősen fogja ellátni.
Dr. Bozzay Erika személyében olyan elnökhelyettes csatlakozik a Hatóság vezetéséhez, aki jelentős hazai és nemzetközi vezetői tapasztalattal rendelkezik a közbeszerzés, az integritás, a korrupcióellenes szakpolitikák és a közpénzügyi kormányzás területén. Az OECD-ben eltöltött több mint egy évtized során számos ország közbeszerzési és integritási reformjait támogatta, valamint közvetlenül részt vett a korrupciós kockázatok kezelését és a közbeszerzési rendszerek fejlesztését célzó nemzetközi kezdeményezésekben, és akivel a Hatóság az elmúlt években szoros szakmai együttműködést alakított ki.
Az új elnökhelyettesek közös vonása a kimagasló közbeszerzési szakértelem. Ez nemcsak a Hatóság vizsgálati, ellenőrzési és kockázatelemzési tevékenységét erősítheti, hanem a közbeszerzési rendszer visszatérő, rendszerszintű problémáinak feltárásához és a lehetséges megoldások kidolgozásához is hozzájárulhat. E területen a Hatóság a jogszabály-előkészítő munkában, valamint a Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia megújításában is aktív szakmai szerepet kíván vállalni.”
Az Integritás Hatóság megalakulása óta folyamatosan bővítette vizsgálati tevékenységét: működése óta már 913 milliárd forint európai uniós forrás felhasználására terjedtek ki; ezek nyomán a Hatóság szabálytalansági eljárásokat kezdeményezett, feljelentéseket tett, valamint felülbírálati indítványokkal élt, és rendszerszintű problémák orvoslására tett ajánlásokat.
A jogkörök bővülésével nemcsak a Hatóság eszköztára, hanem a felelőssége is nő – méghozzá abban az időszakban, amikor a korábban visszatartott európai uniós források ismét megnyílnak Magyarország előtt. Minél nagyobb összeg érkezik, és minél rövidebb idő alatt kell felhasználni, annál magasabbak a korrupciós kockázatok, és annál nagyobb a tétje annak, hogy a források ellenőrzése időben, érdemben és következményekkel járó módon történjen meg. Az Igazgatóság bővítése erre a megnövekedett felelősségre adott intézményi válasz.

